Kollagén: a szervezet fő proteinje

Biztosan Ön is hallotta már a kollagén szót, sőt talán még azt tudja, hogy valahogy összefügg a bőr rugalmasságával. Az érdeklődésünket persze csak akkor kelti fel igazán, amikor a hiánya elkezd meglátszani és megjelennek a bőröregedés első jelei.

Kollagén: a szervezet fő proteinje

Tehát mi is az a kollagén, hogyan segít a bőr rugalmasságának megőrzésében, és hogyan is tudom serkenteni a termelődését?
A kollagén a szervezet fő proteinje, mindenben benne van: csontokban, bélben, fogakban, izmokban és a bőrben. Önmagában a kollagén adja a bőr száraz tömegének (ha kizárjuk a vizet) 80–90%-át. Háromszoros spirálra emlékeztet, vagyis olyan spirálszerkezet, amely három, körülbelül több száz aminosavat tartalmazó láncból áll. Ahogyan a testünk az izmok építésére használja, a kollagén a bőrünknek is rugalmasságot és feszességet ad. A neve egy görög szóból származik: a kólla ragasztót jelent. Az I. és a III. típusú kollagén összekötődik a dermiszben, mint egy összekötő párna. A fibroblastok, a dermisz (a bőr második rétegének) sejtjei állítják elő, amelyek az elasztin kiválasztásáért is felelősek.


A 20-as évek közepe-végétől kezdve a bőr évente 1% kollagént veszít. A fibroblasztok általi kollagénszintézis csökken, ami a rugalmasság, feszesség és ruganyosság csökkenéséhez vezet. 80 éves korban a bőrünk 75%-kal kevesebb kollagént fog előállítani, mint 20 évesen. A kollagénvesztést felgyorsíthatja továbbá az UV-sugárzás, a légszennyezés, a dohányzás és a helytelen táplálkozás is. Ugyanakkor néhány egyszerű praktikával javíthatjuk a bőrön megjelenő kollagénvesztés jeleit. Az egészséges étrend, például a cukorbevitel csökkentése segíthet lelassítani a kollagén távozását. Igyekezzünk kerülni a túlzott napsütést és válasszunk olyan bőrápolót, ami védi a már bőrben lévő kollagént és ösztönzi a termelődését. Továbbá a peptideket tartalmazó arcápolókat is érdemes előnyben részesíteni, hiszen a peptidek olyan rövid fehérjerészecskék, amelyek képesek a bőr kollagénvesztése által okozott specifikus bőröregedési jeleket megcélozni: a ráncokat, a megereszkedést, a feszesség- és tónusvesztést.

Kapcsolódó termékek

VICHY#Liftactiv Collagen Specialist komplex öregedésgátló arckrém 50 ml

VICHY
Liftactiv Collagen Specialist komplex öregedésgátló arckrém 50 ml

Ár: 15.245 Ft

VICHY#Liftactiv Collagen Specialist + Hyalu Mask Ránctalanító szuperpáros

VICHY
Liftactiv Collagen Specialist + Hyalu Mask Ránctalanító szuperpáros

Ár: 24.947 Ft

Kapcsolódó cikkek

A peptidek ereje

A peptidek ereje

Vichy
Bioderma
La Roche-Posay
Eucerin
Uriage
Babé
Cerave
2024 © Ideálisbőr.hu Webáruház - Minden jog fenntartva
Készítette a: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...